LIFEinFORESTS tanulmányúton Romániában

Janik Gergely kutatási osztályvezető-helyettes és Andrési Dániel erdőgazdálkodási előadó a KEFAG Zrt. részéről kapcsolatépítési és hálózatépítési céllal vett részt a LIFEinFORESTS (LIFE13 INF/HU/001163) pályázat keretében megvalósított romániai szakmai tanulmányúton 2017. szeptember 26-a és 28-a között.

A Kiskunsági Nemzeti Park LIFEinFORESTS projektje keretében tanulmányúton vettünk részt Romániában. Az első napon szakmai előadásokat hallgattunk meg a helyi természetvédelemmel kapcsolatban, illetve bemutatkozott a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága is.
A második napon került sor az Arad környéki ártéri erdők terepi bejárására, míg a harmadik napon a Csanád környéki ártéri erdőkben barangolhattunk.

Tapasztalatok:

Romániában az EU csatlakozáskor kialakítottak 29 nemzeti- és natúr parkot a védelemre érdemes természeti értékek védelmére. Ezen kívül igen sok a helyi természetvédelmi terület is. Ilyen módon mindösszesen Románia területének 6,3%-a védett. Arad megyében a védett területek aránya 30%. A nemzeti- és natúr parkok átlagosan 15 főt foglalkoztatnak.

A Maros Ártér Natúr Park 2005-ben jött létre, Phare program támogatásával. Alkalmazottak száma: 12 fő. Éves költségvetés: 150 000 EUR.
Területe 17 500 ha, amelyből 7 300 ha erdő. A 7 300 ha erdőből 850 ha szigorúan védett. Az erdők 45%-ban állami tulajdonban vannak, 40% magántulajdon, a maradék pedig önkormányzati. Jellemzően puhafás és keményfás ligeterdőkkel rendelkeznek.

A park területét a Maros mederváltozásai alakították, amelyek az elmúlt 250 évben is igen jelentősek voltak. A park területén található a bezdini ortodox kolostor, és Arad közelsége miatt sok a látogató. Számos túra- és bicikliútvonalat jelöltek ki, illetve kenutúrákat is szerveznek, hiszen a Maros 88 km hosszan folyik a nemzeti park területén. Évente kb. 30 000 fő látogatja meg a parkot.
A területen 44 védett madárfaj található meg, legfontosabbak a parti fecske, gyurgyalag, szalakóta, jégmadár, szürke gém, nagy kócsag. A magterületen több ragadozó madárfaj is fészkel, kiemelendő a halászsas fészkelése a területen.

Romániában a Natura 2000-es területekre csak magányszemélyek kaphatnak kompenzációt, adókedvezmény formájában.

Romániában a nemzeti parkokat a „Védett Területeket Felügyelő Hivatal” és a Környezetvédelmi Minisztérium felügyeli.

A Maros Ártér Natúr Park természetvédelmi eredményei és problémái:

  • Csanád községhatárban sikeres a puhafás ligeterdők keményfás irányú szukcessziójának támogatása, de ez csak a terület töredékén van így.
  • Leállították a NP folyószakaszán a homok kitermelését, amely a meder természetességét nagyban növelte, de munkahelyek megszűnését eredményezte.
  • A teljes terület 75%-án még A és FD ültetvények találhatóak.
  • Igen súlyos probléma a falopás.
  • Az erdészeti kezelés miatt kevés a holt fa.
  • Invazív fajok nehezítik a gazdálkodást: főleg zöld juhar és gyalogakác, Csanád községhatárban a nyugati ostorfa is.
  • A kőriseken megjelent a hajtáspusztító gomba, illetve a szilpusztulás az erdőgazdálkodó számára is komoly gondot jelent.

Natura 2000 jelölő fajokkal kapcsolatos vizsgálatok nem zajlottak a területen, jellemzően az elmúlt években hörcsög és ürge monitorozás történt.

(részletek Andrési Dániel beszámolójából, és fotóiból)

Hírek LIFE networking