2020. január utolsó napján szakmai tapasztalatcsere céljából felkerestünk néhány, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található erdőssztyepp élőhelyet Tatárszentgyörgy, Örkény és Nagykőrös határában.
A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. képviselői bemutatták a bálványfa-visszaszorítás területén elért eredményeiket. Célirányos beavatkozásokkal a gyepterületeken a kimutatási küszöbérték szintjére (szinte nullára) tudták csökkenteni a bálványfa jelentlétét. Az elért eredmények technológiai (kezelési) és gazdasági szempontból is fenntarthatónak tekinthetők, tehát érdemi eredményeket sikerült elérniük a kollégáknak.
Azokon az erdőterületeken, ahol teljes talajelőkészítést végeztek mesterséges felújítás céljából, de a környező magtermő bálványfák csak később lettek elölve, megfigyelhető volt a felújításban a bálványfa (az elegyarányokban még nem számottevő, de éveken belül jelentős magtermő potenciállal bíró) jelenléte, tehát újbóli kezelés vált szükségessé.
Érdekességként figyeltük meg, hogy a nyugati ostorfa ezeken a területeken nem jelent érdemi problémát – szemben a Peszéri-erdővel, ahol ez a leggyakoribb inváziós fafaj. Ez a jelentős különbség valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a Peszéri-erdőben alkalmazták a nyugati ostorfát a felújításokban elegyfafajként (már az uradalmi, azaz az 1945. előtti időkben is), az általunk most bejárt területeken pedig nem.
A nyugati ostorfával kapcsolatban jól ismert a “zoochor propagáció” (madarak általi terjesztés) jelensége, és éppen ezért sok szakember azért tartja értelmetlennek az ostorfa elleni védekezést, mert „úgyis behozzák a madarak”. A most látott példa azonban mutatja, hogy azokban az erdőtömbökben, ahova eleve nem telepítették, nem jelent problémát jelenleg, illetve kezelhető szintű az ostorfa-kérdés. Ezek alapján megfogalmazhatjuk, hogy jó terjedő képességű idegenhonos fafajt ne alkalmazzunk a felújításokban azokban az erdőtömbökben, ahol még nincs érdemben jelen – különben elindíthatjuk a biológiai inváziót egy újabb helyen.
Az előzőeket szintén alátámasztották a terepi tapasztalatok a kései meggy esetében, amelyet a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai osztottak meg velünk. Az örkényi területen egyáltalán nem észleltük ezt a fajt (nem is alkalmazták a felújításokban itt), azonban a nagykőrösi erdőben jelentős a jelenléte még azokban az állományokban is, ahova nem ültették. Nagykőrösön már huzamosabb ideje alkalmazzák ezt a fajt (pl. fenyővel történő erdősítésekben soros elegyítésben), így az erdőtömbön belül szinte bárhol megjelennek a kései meggy egyedek. A kései meggy (és még jó pár faj, pl. a bálványfa is) által termelt “allelopatikus” hatású másodlagos anyagcseretermékek a legtöbb növényfaj esetében negatív hatással vannak az egyedek túlélésére, növekedésére, és az őshonos fajok visszaszorulását (akár lokális kipusztulását) okozhatják.
Ezért a természetvédelmi szempontból kitűntetett jelentőséggel bíró állományokban (pl. a természetvédelmi vagy az elsődlegesen Natura2000 rendeltetésű erdőrészletekben) elengedhetetlen, hogy védekezzünk a kései meggy (és a többi, a természetes ökoszisztémákat degradáló inváziós növényfaj) ellen.
Összességében jól hasznosítható tapasztalatokat szereztünk – köszönjük a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. szakembereinek a tartalmas terepi programot.
beszámoló: Dr. Vadász Csaba (KNPI)
