Vak és gyengénlátó vendégek műhelymunkán a Peszéri-erdőben

November 4-én a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének (VAGYCSOME) tagjai voltak a vendégeink a Peszéri-erdőben. A műhelymunka célja volt az akadálymentes ökoturizmus továbbfejlesztésének segítése, valamint annak nemzeti parki szintű alkalmazása.

A személyes hangvételű, ugyanakkor szakmai beszélgetésen, a VAGYCSOME tagjai bemutatták, mit él át a természetben egy nem, vagy alig látó ember, hogyan tapasztalja meg a természet szépségét, milyen veszélyekkel jár számára a természeti környezet, és arról is beszéltek, miért fontos nekik, hogy ők is eljussanak a természetbe.
Hasznos tanácsokat adtak munkatársainknak azzal kapcsolatban, hogy hogyan érdemes kirándulást vezetni látássérültek számára. Kollégáink is megosztották ezzel kapcsolatos tapasztalataikat és kérdéseiket.

Ezt követően a KNPI munkatársai szakvezetést tartottok a résztvevőknek a Peszéri-erdőben.

Bízunk benne, hogy a műhelymunka során felmerült javaslatokkal, ötletekkel, valamint azok megvalósításával sikerül hozzájárulni az akadálymentes ökoturizmus fejlesztéséhez.

Fotók és videó: Filotás Zoltán, Schneider Viktor

VIDEÓ az eseményről (köszönet érte a VAGYCSOME-nak): https://www.facebook.com/watch/?v=612984146401384

vakok és gyengénlátók a Peszéri-erdőben

Látássérültek szakmai eszmecseréje a Peszéri-erdőben

látássérültek a Peszéri-erdőben

Tapasztalatcsere az ökoturizmus továbbfejlesztéséért

Hírek networking vakok