A 2018-as évi 38 virágzó egyedhez képest 2019 őszén több, mint kétszer annyi vetővirág (Sternbergia colchiciflora) bontott virágot a Peszéri-erdő egy apró, ültetett tölgyesében.
Sőt, a talált 77 egyednél több is lapulhat a földfelszín alatt, hiszen ennek a virágnak jellemző tulajdonsága, hogy képes a föld alatti virágzásra és megtermékenyülésre (általában hangyák végzik a beporozást).
Ezzel a kis termetű, törékeny növénnyel általában sztyepréteken, bokorerdőkben találkozhatunk, jelen esetben azonban egy kocsányos tölgy főfafajú, mesterségesen felújított erdőben fordult elő. A legnagyobb számban egy korábbi tuskópásztán virágzott a növény, ami alapján azt feltételezhetjük, hogy ott tudott túlélni a korábbi populáció, és onnan kezdett lassú terjeszkedésbe – szintén hangyák segítségével.
A tavalyi év során ezen a tuskópásztán nem találtunk vetővirágot, azonban idén – a tuskópásztát kolonizált bálványfák és nyugati ostorfák szelektív elölését követően – a talajra több fény jutott, amely feltételezéseink szerint indukálta a talajfelszíni virágzást.
A vetővirág hosszútávú fennmaradását a Peszéri-erdőben a záródáshiányos részek (tisztások, nem zárt cserjések, felnyíló erdők) képesek csak biztosítani.
Az OAKEYLIFE projekt egyik kiemelt célja, hogy azokon a termőhelyeken, ahol őshonos fajokból természetes körülmények között nem alakulna ki zárt erdő, ott helyreállítsuk a természetes fiziognómiát (pl. mikrotisztások létrehozásával). Reményeink szerint ez számos faj – így a vetővirág – számára is kedvező feltételeket fog teremteni, hozzájárulva azok kedvező természetvédelmi helyzetének helyreállításához.
Köszönjük Haraszti Lászlónak (SZIE MKK, természetvédelmi mérnök BSc szak) az érdekes információkat és a rendelkezésünkre bocsájtott fényképeket.